Intro Blog logó

civil címkéjű videók

Kockás forradalom

Kockás forradalom

Miért sírnak már megint a tanárok, állandóan emelik a fizetésüket, nyáron nem dolgoznak és év közben sem túl sokat – nagyjából ezekkel a sorokkal kezdődött a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele, amelyhez villámgyorsan országszerte csatlakoznak iskolák, intézmények és magánszemélyek. A tanárok fellázadtak a kormány által reformoknak hazudott intézkedések ellen, és arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a magyar oktatási rendszer az összeomlás szélén áll.
Hónapokon keresztül több tüntetés, polgári engedetlenségi akció, munkabeszüntetés és sztrájk mutatta meg erejüket, kiállásukat a hivatásukért és a gyerekekért. A tanárokhoz országszerte szülők, diákok és más szakmai szervezetek is csatlakoztak: kockás-inges mozgalom söpört végig az országban, a szülők nem engedték iskolába a gyerekeiket, tömegtüntetések voltak Budapesten és vidéken is.
Hogy élték meg ezt a hat hónapot a mozgalmat belülről ismerők? Eredményesnek érzik-e, az eddigi fejleményeket? Hisznek-e még abban, hogy a kormány leül velük tárgyalni és érdemi változásokat tudnak kiharcolni? Feladják a harcot, vagy tovább működik a mozgalom?

A film az introblog.hu videóblog első egész estét dokumentumfilmje, készítői Kresalek Dávid és Soponyai Dóra.
Az introblog.hu a tanárok immár féléve tartó kiállásának minden mozzanatát végigfilmezte. Ezeket a kisfilmeket a blogon már láthatták az érdeklődők. A filmhez az alkotók interjúkat készítettek a tanármozgalom vezetőivel, emblematikus alakjaival, ezeket fűzték össze az elmúlt hat hónapban készített anyagokkal, így született meg a Kockás forradalom című dokumentumfilm.

    2016-06-03

Kénytelen volt a hajót kilógatni az ablakon

Kénytelen volt a hajót kilógatni az ablakon

Gondolt már arra, hogy  épít egy saját kishajót? Az Amatőr Hajóépítők Közösségének iránymutatásával, segítségével bárki megteheti. A közösség, és alapítója azt vallja, hogy otthoni, barkács körülmények között, kézi szerszámokkal, olcsó alapanyagokból is meg lehet építeni egy valódi hajózási élményt adó sporthajót, legyen az kenu, kajak, csónak vagy vitorlás hajó. Az építéshez nincs szükség különösebb tudásra, egy kis utánajárás után bárki megépítheti álmai járművét. Az elkészült járművel becsatlakozhatunk a csapat összejöveteleibe, közös hajózásaiba is.

Készüljön velünk a nyárra!

    2016-04-30

Kérsz teát?

Kérsz teát?

A Nők A Nőkért Az Erőszak Ellen Egyesület Sipos Vera és Bánki Gergely színészekkel közösen színdarabot hozott létre “Kérsz teát” címmel.
A színdarab egyetemeknek, középiskoláknak tantermi bemutatásra alkalmas módon készült. Így teremt lehetőséget arra, hogy a párkapcsolat, a szexuális közeledés, a beleegyezés és visszautasítás sokszor nem könnyű, de fontos témája átélhető, néhol vicces, de egyben elgondolkoztató, és a készítők reményei szerint párbeszédre sarkalló módon kerüljön a fiatalok elé.

    2016-04-24

Anyakommandó

Anyakommandó

Lelkes, kreatív nők, anyukák, nagymamák. Beszélgetnek, játszanak, alkotnak, majd alkotásaikkal a kerület Védőnői Szolgálatának helyiségeit dekorálják. A dekoráláshoz szükséges anyagokat maguk szerzik be,  önkéntes munkájukat szívesen teszik bele. Olyan tereket szeretnének létrehozni, ahol babák és mamák is jól érzik magukat. Akcióban a környezetszépítő anyacsapat!

    2016-04-21

Vigyél el

Vigyél el

“Vigyél el” kampányuk keretében a Food Angels,  Segítő Angyalok Alapítvány három átmeneti otthon lakóinak szervezett élményprogramot. A gyerekek és szülők reggeli után moziban és játszótéren voltak, majd városnéző buszos túrán vettek részt. Elkísértük őket.

    2016-04-04

Zöld utak

Zöld utak

A Budapest Zöldutak csapata céljául tűzte ki, hogy a város legizgalmasabb önszerveződő közösségi kezdeményezéseit mutatja be az érdeklődőknek. Interaktív biciklitúrák során több helyre is ellátogatnak az arra vállalkozókkal, ahol az érdeklődők személyesen ismerkedhetnek meg közösségi kertek, termelői boltok vagy éppen egy nyitott bicikliműhely közösségének tagjaival.

 

    2016-04-01

Rendkívüli Alternatív Hétfő

Rendkívüli Alternatív Hétfő

Február 29-én Nem leszek suliban néven szülők hirdettek szolidaritási akciót a közoktatásban dolgozókkal, melynek keretén belül nem engedték iskolába gyermekeiket. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium végzős diákjai szolidaritási programot szerveztek Rendkívüli Alternatív Hétfő néven. A diákok vállalták, hogy az iskolától távol maradó gyerekeket felügyelik, számukra érdekes tevékenységeket, tanórákat szerveznek. A szervezők célja ezzel a segítségnyújtás volt azoknak a szülőknek, akik egyetértenek a kezdeményezéssel, de nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét.

    2016-02-29

Törd szét a láncot!

Törd szét a láncot!

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Egymilliárd nő ébredése (One Billion Rising) világméretű kampány a nők elleni erőszak ellen. A rendezvény hagyományainak megfelelően idén is a Break the Chain című dalra táncoltak az esemény résztvevői.

Nem biztos, hogy csak takarítania kell egy cigányasszonynak

Nem biztos, hogy csak takarítania kell egy cigányasszonynak

A Kóstolda lakáséttermet a Színes Gyöngyök Egyesület hívta életre Pécsett. A projekt azért jött létre, hogy a roma nőket és asszonyokat segítse abban, hogy a hagyományos családi szerepeik mellett sikeresen megtalálják helyüket a  társadalomban is.  Az egyesület célja egy találkozási pont létrehozása volt, ahol a nem cigány lakosság megismerheti a cigány ételeket. A lakásétterem dolgozói roma nők és asszonyok, akiknek így alkalma nyílik megmutatni a világnak tehetségüket a finom ételek elkészítésében. Rétessütés Várnai Ancsa vendégszerető csapatával.

    2016-01-25

Néma Tanúk

Néma Tanúk

Az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékeztek a Néma Tanúk elnevezésű felvonulás résztvevői. A séta a 16 Akciónap névre hallgató nemzetközi kampány nyitóeseménye volt. A rendezvénysorozat számos program, konferencia és műhelyfoglalkozás révén hirdet zéró toleranciát a nők elleni erőszakkal szemben.

Ezek minden embert érintő dolgok

Ezek minden embert érintő dolgok

A járókelő.hu egy önkéntesek által működtetett honlap ill. mobil alkalmazás, amelyen közterületi problémákat, hiányosságokat jelenthet be bárki. Az észlelt problémáról egy fényképet és egy rövid leírást kell elküldeni. Ezeket a bejelentéseket a Járókelő csapatának önkéntesei ellenőrzik, majd az illetékes hivatalok, önkormányzatok felé továbbítják. A honlapon nyomon követhető az ügy megoldódása, az illetékesektől kapott válaszok. A kezdeményezés számos megoldott üggyel büszkélkedhet már. A járókelő.hu csapatából Le Mariettával beszélgettünk.